Szolár rendszerek gyakorlati szemmel

Nagyot fordult az energiavilág. Olvasom az újságot ma már olyan hajót építettek szolár hajtással ami megkerülte a Földet. Igaz 584 nap alatt. Tény azonban, hogy csak a napenergiát használtak az előre haladásra. Nincs vitorla, egyéb motor. Ugyanaz a hajó Európából – korábbi idejét 4 nappal megjavítva – 22 nap alatt érte le a Karibi térséget. Most Floridába tart.

A TESLA cég (amerikaiak) villamos autó terveit valósította meg. Már megépítette autó- és akkumulátor gyárát is és éppen az európai gyártásnak keres új helyszínt.

Mi több egy svájci fejlesztőcsapat megépítette azt a repülőt, ami napenergia felhasználásával több órát képes levegőben maradni. Éjszakai repülésre is alkalmas az akkumulátoraiban elraktározott energia felhasználásával.
A napelemek, cellák, akkumulátorok hatásfoka egyenlőre még nagyon szerény
. Nincs megoldva a megtermelt energia megnyugtató tárolása sem.  

A kutat Solar ások folynak. Komoly cégek, államok áldoznak hatalmas pénzeket a napenergia hasznosítására.


Dúl az árháború Kína és Európa között. Szolár cellákra kivetni szándékozott extra vám miatt. Ez a biztos jele annak, hogy nagy pénzről van szó.

Az nem kérdés, hogy a napból érkező energia sokszorosan meghaladja az emberiség energia igényét. Az elkövetkező pár évtizedben még nem lehet megkérdőjelezni a olaj és származékai dominanciáját de a folyamat biztató.

Jelenleg a napenergia boom kezdetén tartunk. Az alkalmazott technológia és a felhasznált anyagok nagyon drágák. Állami támogatás nélkül a napenergiát még nem lehet gazdaságosan világításra, fűtésre, munkára fogni. Aki sokat utazik egyre több ház tetején lát nap energia befogására szolgáló telepeket.

Mi a energia telepet létesítő tulajdonos és az üzembe helyezést megvalósító problémája ?

Vélemény, hozzászólás?