Miért van szükség termográfiai képzésre és képesítésre?

A hőkamera kezelőszerveinek használatát viszonylag könnyű elsajátítani. Alapképzéssel és gyakorlatokkal könnyen megtanulhatjuk, hogy mi az egyes gombok szerepe, hogy kell a menüben navigálni, hogyan fókuszáljunk, és hogy készítsünk felvételeket. Ami nehezebb, hogy hogyan készítsünk olyan képet, ami a probléma pontos diagnosztizálásához a nekünk szükséges információt szolgáltatja, és hogyan értelmezzük helyesen a készített képet.


Ti400
Az ehhez hasonló képek nehezen készíthetők el és értelmezhetők megfelelő oktatás nélkül. A kép Fluke Ti 400-al készült.


A termográfusnak szükséges oktatás terjedelme az alkalmazástól és a szervezeti követelményektől függ. Például az első vonalban alapszűrést végző technikusnak kevesebb képzésre van szüksége, mint a képek értelmezésével is foglalkozó munkatársának.

A képzéssel hozzájuthatunk azokhoz az elméleti és gyakorlati eszközökhöz, amelyekkel a legtöbbet tudjuk kihozni kameránkból. Elméleti ismeretek megszerzésével és a termográfia tudományának elsajátításával egyaránt képesek leszünk megérteni e technika lehetőségeit és korlátait. Gyakorlati szempontokat is megtanulhatunk, beleértve a különböző vizsgálatok elvégzésének legcélszerűbb módját és a vizsgálatok biztonságos végrehajtását.

Tapasztalt oktató által nyújtott képzéssel, ami kiterjed a nemzeti szabványosítási ismeretekre is, biztosak lehetünk a legjobb eredmények elérésében, minimális hibázás mellett.

Az alábbi táblázat körvonalazza a termográfiai képzettség három szintjét.

A termográfus oktatási és képzettségi szintjei

  1. szint: Ez a szint ideális azoknak, akiknek még új a termográfia. Elvégzése képessé tesz kiváló minőségű adatgyűjtésre és adat minősítésre a rögzített megy/nem megy vizsgálati kritériumok alapján.
  2. szint: Azoknak szól, akik már gyakorlatot szereztek a termográfiában és a hibakeresésben. A 2, szint – együtt a már megszerzett tapasztalattal – a berendezés beállítására, kalibrálására, az adatok értékelésére, jelentések készítésére és 1. szint képesítésű munkatársak felügyeletére tesz alkalmassá.
  3. szint: A legfejlettebb termográfusi szint. A következőkre képesít: vizsgálati eljárások és súlyossági kritériumok kifejlesztése, a vonatkozó jelzésrendszer interpretálása, termográfiai programok irányítása, beleértve a képzést, vizsgálatot és annak felügyeletét, valamint egy program beruházási költségének és megtérülésének kiszámítását.

Bár a termográfusi minősítés beruházást igényel, ez tipikusan magas hozamot biztosító beruházás. A képzett termográfusok magasabb minőségi szintű, technikailag következetesebb vizsgálatokat produkálnak. Képzetlen termográfusok gyakrabban követnek el költséges és veszélyes hibákat, mint például a felfedett hibák kritikus jellegének túl-, vagy alábecslése, vagy a hibák feletti elsiklás.

Az Egyesült Államokban a termográfiai képesítést a munkáltató bocsátja ki összhangban az American Society for Nondistructive Testing (Amerikai Roncsolás mentes vizsgálati Társaság) által kibocsátott szabványokkal. Más országokban, amelyek megfelelnek az ISO előírásainak, a minősítést központi minősítő testületek végzik. A minősítés minden esetben a megfelelő oktatás, gyakorlat képzés és az ezekből letett vizsgák alapján történik.

A Fluke cég is végez termográfia képzést és ajánl is megfelelő képzési szervezeteket. Képzésünk ről információk ebben a  témában a www.globalfocus.hu oldalon érhető el!

Vélemény, hozzászólás?